- Mi hajt előre töretlen lendülettel immáron "második életedben", az Exotic zenekarban töltött évek után, negyedik szólólemezed megjelenésekor?

- Tudod, azelőtt sosem gondoltam volna, de mára már világos számomra, hogy próbálhattam és próbálhatnék bármi mást az életemben, valahogy ez a pálya van kijelölve számomra. A zene mindig is fontos volt nekem, de mint később kiderült, a színpad is komoly szerepet tud betölteni. Azt hiszem, nem szégyen bevallani, szorult némi exhibicionizmus belém és ezt kielégítem, sőt, fel is használom a színpadon. Ne gondolj semmilyen extravagáns dologra, mindössze szívesen hozom lendületbe az embereket, szeretem, ha hallgatnak, ha figyelnek rám és talán van is mondanivalóm a számukra. Ha mást nem, azt a hangulatot szeretném átadni nekik, amit én kiérzek a dalokból.

- De mindig is csak részben voltál szerzői a dalaidnak…

- Ez igaz, de ebben hol a hiba? Ha körülnézel a nagyvilágban, tulnyomórészt kisebb-nagzobb team-eket, híres szerzőpárosokat találsz és emellett neves előadókat, akiknek az a dolguk, hogy sikerre vigyék a magukban meztelen szerzeményeket. Minden vállalkozásban érdemes a helyes munkamegosztásra törekedni: mindenki csinálja azt, amihez ért, ami inkább neki való.

- Miből gondolod, hogy mindez neked való?

- Az a meggyőződésem, hogy egy előadó akkor igazán jó, ha stílusa van. Számtalan nagy tehetség bukott már el azon, hogy a szerény szakmai sikeren nem tudott túllépni, pedig mondjuk a dalaiban ott volt a potenciális lehetőség. Egyszerűen nem volt elég "erős" ahhoz, hogy eljusson a nagybetűs közönséghez és ezáltal megvesse a lábát a deszkákon. De hogy ne magam mondjam el… visszakérdezek: mi jut arról eszedbe, hogy Sipos F. Tamás?

- A pajesz, a kerek szemüveg - ugyebár -, a játékos mimikájú arc, az extravagáns ruhák, a jellegzetesen mély, kicsit nazális hang és néhány nagy sláger…

- Na látod, csupa olyat mondtál, ami megjegyezhető, ami egy elég egyedi figurát ír le. Külsőleg és előadási stílusban is. Ez elég ahhoz, hogy ha meghallod az énekest a rádióban, vagy meglátod a fotóját, videoklipjét már tudod: ő az. Félreértés ne essék: ez még közel sem jelenti azt, hogy valami jó is, csak azt, hogy "magától ki van találva". Vesd össze azzal, hogy hány előadót úgy kell - úgymond -"megcsinálni"…

- Értem. Megvan hát az előadó. De kellenek a dalok és mint mondtad, nem vagy igazán szerző-típus.

- Két lehetősége van egy ilyen fazonnak, mint én: vagy elmegy egy zenekarba frontembernek, vagy megpróbálkozik szólókarrierrel. Mindkét esetben társra vagy társakra van szüksége. És ezen rengeteg dolog múlik. A rossz választás romlásba döntheti és ez egekbe emelheti az előadót. De ehhez mindkét fél alkalmazkodása szükséges. És ismét a szerepek megtalálása. Egy zenekaron belül a fő irányvonalat a frontembernek kell meghatároznia, hiszen ha a fene fenét eszik, akkor is ő viszi el a hátán a bulit. Egy szerző-producer társaságában elvileg könnyebb a dolog, de sehol az a jótékony munkahangulat, mint például a zenekari próbákon és szólistaként sokkal jobban érzem a súlyát, hogy tényleg én viszem a hátamon a bulit.

- Viszont az utóbbi esetben a siker is ellsősorban téged ér és csak jóval messzebb mögötted jönnek a többiek: zenészek, szerzők, producerek stb. Melyik a jobb?

- Nem tudom. Talán egy ideális körülmények között működő kisebb létszámú zenekar a legjobb megoldás. Ilyet nem tapasztaltam.

- Ezek szerint az Exotic-ban nem volt ideális a helyzet.

- Nem.

- Melyik Sipos F. Tamás az igazi?

- Ez butaság. Mindenkinek vannak korszakai, amelyek esetleg nem nagyon következnek az előzőekből. Az vesse rám az első követ, aki késői gyermekkora óta ugyanazt az álmot kergeti, ugyanúgy gondolkozik, ugyanaz a kedvenc könyve, színésze és így tovább. Ráadásul nálam nem is érezhető ekkora változás. Az Exotic - már csak a felállásából adódóan is - igen eklektikus muzsikát produkált. Igaz, akkor a kor divatja szemszögéből kísérletezőbb, "újhullámosabb" volt az összhatás, de ha emlékszel, a legismertebb dalainkra (Nézz rám tizedes!, Trabant stb.) ez pont nem volt jellemző. Kevesebb zenekar között könnyebb is volt újdonságot csinálni. A mai Sipos F. Tamás nagyjából ugyanolyan módon gondolkodik zenéről és a világról általában csak - szó mi szó - öregebb fejjel. A KÖZÖNSÉGhez szeretnék szólni, tehát igényem van arra, hogy a dalaim populárisak legyenek a szó jó értelmében. Viszont tartom magam annyira válogatósnak, hogy ne fogadjak el mindenféle kompromisszumot a népszerűségért cserébe. Valamint szeretném megtartani azt a stílust, amelyből már az első szavakból is kiderül, hogy azt én mondom, így csak én mondhatom. Talán nincs is más lehetőség szövegekben újat mondani. A legjobb témák az én kerek szemüvegemen keresztül… ez vezérelt a dalok szövegeinél.

- Pierrot is írt dalszövegeket.

- Igen, egy kicsit ő is hozzátett a Sipos F.-es figura kialakításához, de itt inkább a beleérzőképességét kell kiemelnem, hiszen sosem éreztem úgy, hogy megerőszakolom magam egy-egy dal eléneklésével - magyarul mintha én írtam volna azokat a dalokat. Az utóbbi időkben egyre többször egyeztettük a dalszöveg-ötleteinket. Ugyanarról gondolkodtunk.

- És a zene? Mennyire van beleszólásod?

- Abszolút vétójogom van, bár hál’Istennek eddig ritkán kellett élnem vele. A zene teljesen Pierrot asztala, én csak válogatok, de azt hiszem ezzel kapcsolatban sem kell egy kicsit sem szégyenkeznem. Lehet, hogy a nyolcvanas évekbeli Exotic-hoz képest a mostani alulmarad az újdonságát tekintve, de büszke vagyok arra, hogy sikerült egy olyan zenei világot kialakítanunk, ami nem hasonlítható senkiéhez, amolyan Sipos F.-es ez is, aminek nem egyszer már önjelölt követője is akadt.

- Mi ez a műfaj? Meg tudnád határozni?

- Magyarország kivételes helyzete miatt nálunk sosem alakulhattak ki olyan éles stílushatárok a zenekaroknál, mint tőlünk nyugatabbra. Ha valamelyik előadó mégis felvállalt valamit, akkor azt általában vagy azért tette, mert a műfaj a világon már olyan népszerűséget vívott ki más előadók által, hogy érdemes volt "másolni", vagy azért, mert nem zavarta, hogy ezáltal a rétegzenék ingoványába süllyed. Az én lemezeim ezért inkább mindig - mint ahogy a legtöbb honi album - a stílushatárok egybemosásával operált…

- Ezáltal nem veszít a dolog az értékéből?

- Nem. Úgy gondolom, nem. Elvégre itt élünk és az rendeltetett, hogy ennek az országnak játsszunk könnyűzenét. Ahogy Pierrot szokta nyilatkozni: minden műfajban lehet rosszat és jót is csinálni.

- Visszatérve a zenére, végülis milyen műfajokat mostatok össze?

- Az első lemeznél még semmi különös ötlet nem volt, egyszerűen a kilencvenes évek elejének popzenéjét akartuk megmutatni az én előadásomban. Azonban ott volt a címadó dal - egy véletlen -, amely slágerré vált és bizonyos szempontokból eltért a többitől. Új dolog volt, hiszen azelőtt itthon még senki sem próbálkozott az egyébként akkor nyílódzó ragga műfajjal. Ráadásul a magyar füleknek kedves, poposabb hangvételben.

- Mi ez a ragga?

- A jamaikai reggae korszerű, divatos irányzata, amely lüktetését, ritmikáját tekintve az eredetire épül, de elektronikus, mint a "dancehall reggae", dallamos, mint a "lovers rock" és sok a duma benne, mint a rap-ben. (ezek műfajmeghatározások, amiket említettem). A lényege a rap-sűrűségű, de annál dallamosabban, konkrét énekhangon előadott versekben és a kellemesen melodikus, énekelt refrénekben leledzik. A kicsit darálós ének-beszédet toast-nak hívják, a műfaj követői pedig a raggamuffin-ok. Híres toaster-ek pl. Shabba Ranks, Shaggy, Chaka Demus, Pato Banton, vagy az énekesek közül hadd említsem Maxi Priest-et, Frankie Paul-t, Spanner Banner-t. Nagyon népszerű szülőhazáján, Jamaikán kívül Amerikában és Angliában is. De a reggae már jó húsz éve gyökeret vert az európai slágerzenében. Reggae-ihlette dalokkal lett híres annak idején pl. a Culture Club vagy napjainkban az Ace of Base…

- Szóval egyik oldalon a reggae, azaz ahogy te nevezted a ragga áll. De hol a keveredés?

- Már a reggae-n belül is van - ami szintén nem bűn -, de az elsődleges különbség abban áll, hogy a mi megoldásunk sajátosan magyar. Nem hagytuk, hogy beletörjön a bicskánk a jamaikai szövegmondás magyar kopírozásába, ami minimum rossz dalszövegekhez vezetett volna, ráadásul a szélesebb közönségréteg ezt a dolgot nem is értékelte volna. (Magyarország a kihalófélben lévő pop műfaj egyik utolsó fellegvára, itt még kellenek a fütyülhető slágerek - talán már nem sokáig… ki tudja?) Tehát kereszteztük - mint mondtam, inkább megérzés alapján mint tudatosan - a sajátos magyar popgyökereket a jamaikai-európai popgyökerekkel. S ez sokak szerint jól áll nekem és vele mindazt el tudom mondani, amit szeretnék.

- Ez a koncepció - amit ezek szerint a Buli van! c. dal ihletett - töretlen a kialakulása óta?

- Nem teljesen. Tulajdonképpen a második album, a Nincs baj baby! című már megtalálta az irányt, de még egyikünk sem merte végleg leereszteni a horgonyt. Párhuzamosan próbáltunk egyéb népszerű műfajokból (a dancefloor, a dallamosabb UK-house stb.) is meríteni. Azonban az előző, Táncolj Playboy! c. albumnál végleg kiderült: a dancefloor nem nekem való. Érkeztek újak, akiknek ez jobban fekszik és én nem kötözködöm. Ráadásul az eladási mutatók is jelzik, hogy a popzene sokkal szélesebb réteget vonz, mint a dance. Az új albumon így nem is találsz egyetlen direkt dance-orientált felvételt sem. Sokak véleménye szerint egységesek a lemezeim önmagukban és egymáshoz viszonyítva is, de talán ugyanennyien mondják azt is, hogy a lemezcímek végén található konzekvens felkiáltójelen kívül semmi sem emlékezteti őket az előző albumokra. Mint tudjuk, ez sok minden, főleg hangulatok, élmények függvénye.

- Idén tehát elvetettétek a táncolhatóságot. Mi volt az új szempont?

- Popzenét, jó dalokat, netán slágereket írni. Olyanokat, amelyet azonban nem adhatna elő bárki más. S így is lett. Tizenegy dal született plusz itt van az Ez egy ilyen nyár c. feldolgozás, amely még tavalyi felvétel, de most kaptuk meg az engedélyt a megjelentetésére. Figyelembe vettük azt is, hogy furcsamód nagy százalékban nők, lányok veszik a magyarországi poplemezeket és ugyan ez jó dolog, de nekem régóta vesszőparipám, hogy szólni akarok a férfitársaimhoz is. Tavalyelőtt a Nincs baj baby!-vel sikerült, most azonban más területen, a Jó ez a hely!-ben, a fétfiak sörivó szenvedélyével próbálkozom. Többek között. Ilyen tehát az új album: ha akarod, egységes, ha akarod eklektikus. Tipikus Sipos F. Tamás lemez, amin talán több a rejtőző sláger, mint bármelyiken.

- Sokáig nem rejtőzhet! Nem mehet ki a divatból?

- Egy jó refrénen nem fog az idő vasfoga. Miért születnek napjainkban a feldolgozások? Valaki talál egy rejtőző slágert és belenyúl: megcsinálja és a legtöbb ötlet bejön. Az eddigiek sem igazán, de a Jó ez a hely! c. album anyaga a legkevésbé divatorientált. Remélem, hogy sok dal népszerűvé válik róla, de lehet, hogy megmelengeti majd az is a szívemet, ha nyugdíjas koromban egy feltörekvő zenekar az egyik ismeretlenebb nótát a műsorára tűzi.

- Apropó kor: mit gondolsz, meddig csinálhatod még?

- Ameddig van értelme és van bennem indíttatás. Egy énekesnőt talán hamarabb leküldhet a pályáról a kora, az én esetemben inkább az előző két dolog dominál. Talán szünetet kell majd tartanom. Talán idővel ismét keresgélni és váltani kell. Talán ugyanez az alkotói gárda, talán egy másik… de lehet, hogy egyszerűen elfáradok. És csak az a fontos, hogy ezt én érezzem meg előbb, ne a közönség…