Fent a hídnál

Egy éjszaka a hídnál jártam,
Hűvös volt-, csendes magányra vágytam.
Ott, ahol kéz a kézben, összebújva,
Igazán boldognak éreztük magunkat!

Ahol megosztottad velem az életed,
S ölelő karod felmelegített.
Ahol a város fényei messzire vakítottak,
S a körforgalomban az autók megbolondultak.

Miért mentem oda?
Mert csodaszép! S mert már te sem vagy más, csak álomkép!
Féltem, mert egyedül voltam az éjben,
Megborzongtam, s rád gondolva a szívem melegített.

Csak álltam a magasban és néztem,
Ahogy egy csikk repült le a mélybe.
Mint hulló csillag fennt az égen,
Egy pillanat, és semmibe oszlott széjjel.

Egy éjszaka a hídnál jártam,
Hűvös volt-, csendes magányra vágytam.
Eggyel több hely ahonnan rád emlékezhetem,
Mint fent a dombon, ahol nevünket egy padra véstem!

Bp., 1996. Október 28.