Pierrot-nak

Sok millió csillag ragyog fenn az égen,
De a legfényesebb Te vagy, értsd meg kérlek!
Szikrázóbb vagy, mint valaha
Miért? mondd miért hagysz magamra?

Kísérje utadat végtelen ragyogás,
Légy boldog, de ne légy más!
Őszinte zenéddel a szívünkhöz szóltál
Mélyből nagy darabot tép ki a búcsúzás!

Csillagok között az egyetlen voltál,
ki szívvel, lélekkel annyi mindent adtál!
Játszhatsz más zenét, máshogyan
Mi érezzük, tudjuk - az nem Te vagy!

Most felnézek az égre, Téged nézlek,
S mit látok? Hű társad épp melletted lépked.
Ketten ragyogtok fent, fent az égen:
A Hold és Te magad egy csillag képében.

Elvakít fényetek s a Teliholdat nézem,
Ó kecsesen bólint, jelzi itt a vége.
Célba ér egy könnycsepp, mely elindult vala,
Gazdája a bohóc megáll pillanatra.

Hé Hold! - fordul vissza kiáltva egy nagyot
Az pedig mosolyogva veszi is a lapot!
Üzenetet küld az emberek szívébe:
"A könnycsepp lemosta örökre a sminket!"

S ebben a pillanatban egy kicsiny embertömeg,
Melegséget érez hirtelen szívében.
Bohócarc suhan át repülve az égen
De mögötte ott jössz Te, s az igazi éned.

Hulló csillagként tűnsz tova az űrben,
Szikrázó fénycsóva jelzi most a léted.
Átadod helyedet, de nem valaki másnak
Hiszen Te jössz ott, csak már nincsen álarc.

A szomorú bohóc képe eltűnt, s most vége?
Nem! Hisz a szíve itt marad örökre!
A szív, mely annyi kedvességet ont,
Szükségünk van Rád, ugye érzed, Pierrot?!