ANIMAL CANNIBALS
  GESZTI PÉTER
  BERKES GÁBOR
  KISSZABÓ GÁBOR (EMI-QUINT)
  BORNAI TIBOR
  KORY (HAPPY GANG)
  CSONKA ANDRÁS
  KOVÁCS KATI
  DOLÁK-SALY RÓBERT
  LEVY T. (HIP-HOP BOYS)
  DÖME D. (SOHO PARTY)
  MAKRAI PÁL
  ERŐS ATTILA (CARPE DIEM)
  ST.MARTIN
  GERENDÁS PÉTER
  GANXSTA ZOLEE




ANIMAL CANNIBALS

- A nevem Richie P. és a Pierrot-ról az a véleményem, hogy nagyon tehetséges zenész és producer egyben. Ő volt az, aki Magyarországon a rendszerváltás után az elsők között volt aki igényes zenét tudott csinálni. Tehát olyan zenét, hogy külföldön is sikerre lehetett volna vinni, és csodálkoztam is, hogy nem ment vele külföldre. Bár az én zenei világomhoz nem áll közel az ő zenei világa, és amit csinál - pl Kartel címszó alatt rapzenét - azt is igencsak megkérdőjelezném, ha nem tudnám, hogy milyen távol áll ő ettől a műfajtól. - Ahhoz képest, hogy milyen távol állt a rapzenétől, ahhoz képest nagyon jó zenét csinált! - Mit mondjak még róla?

- Mint embert ismered?

- Egyszer láttam. Színházban mögöttünk ült (nem mozi volt?), de máskor még nem találkoztunk az életben.


- Az Animal Cannibalsből Qka MC vagyok. (Te ne hallgatózzál Ricsi ne haragudjál) Nagyon elismerem őt, mint producert és mint zenészt, mert rengeteg magyar együttesnek segített, és tényleg ezt tisztelem benne, hogy mindenféle műfajban segít és próbálja a saját szakmai tudását beleadni.
De jól tette egyébként, hogy idén csinálta a búcsúkoncertet mert ezzel a félarcos akármivel, azon már látszott, hogy nem igazán jött be neki. Ez annak idején még szimpatikus volt, meg jó volt, de kicsit sokáig húzta.

- Zenéje?

- Hú! Jó! Nincs vele semmi bajom. Komolyan! Szóval nem őrülök meg érte, de nincs vele semmi bajom.


1995. December 5., Vác


BERKES GÁBOR

- Két dolognak örülök. Az egyik, hogy lemosta az arcát, mert szerintem ma már erre nincs szüksége se neki, se senkinek. És tetszett a buli, örülök, hogy élő dolgokat hallottam (azokat is legalábbis, mert azért volt egy-két nem élő dolog, de jó volt). Sajnos nem voltam itt az elején, úgyhogy a Sipos F. Tamástól voltam csak, de amit hallottam, az tetszett.

- A zenéje tetszik?

- Megmondom őszintén, nagyon értékelem azt, amit csinál, mert próbál egy saját utat találni. Ez nem az én zenei világom, de ennek ellenére az tetszik benne, hogy nem egy divat trendbe áll be, hanem saját gondolatait próbálja közölni. - Mint embert ismered? - Persze, jóban vagyunk, abszolút!


1995. 09.08. Budai Parkszínpad


BORNAI TIBOR

- Őszinte választ vártok, vagy szépítsem a dolgot?

- Őszintét!

- Nem ismerem eléggé a zenéjét, viszont mint embert aranyosnak találom. Egy kedves, nyílt, egyenes ember, ami nagyon ritka ebben a szakmában, meg általában a világban. Szimpatizálunk egymással, nem mondom, hogy barátkozunk, mert nem járunk össze, pl. nem ismerem a barátnőjét, ő sem az enyémet - igaz, hogy azt én sem. Szóval nem barátkozunk, de jó ismerősei vagyunk egymásnak. A dalait nem ismerem, egyet-kettőt hallok. A klubban is hallottam, rádión keresztül is, de nincs nekem otthon Pierrot lemezem.

Hogy is mondjam? Van olyan ZENE, amit a Pierrot csinál! Ez azt jelenti, hogy én nem vagyok Pierrot-rajongó. Én azt a zenedömpinget, ami most kialakult a XX. század végén hogy innen-onnan dől és ömlik, ezt a folyamot két részre osztom. Úgy gondolom, hogy ennyi Zene nincs, mint ami van is. Ez egyébként egy misztikus elképzelésemmel áll összefüggésben, mely szerint a zene valahol a fejünk fölött folyamatosan van, és akinek tehetsége van a zenéhez, annak ahhoz van tehetsége, hogy fölkerüljön abba a magasságba, és onnan akármilyen kis vékony szálat, vagy vastagabbat - kinek-kinek a tehetsége szerint - kiszedjen, és egy picit ide lehozzon. Fentről lehozni egy kis szálat, abból olyan zene lesz, amilyen van.

A többi Zene az nincs ahhoz nem kellet fölmenni, azt itt a földön csinálják furfangos agyú emberek. És én úgy gondolom, hogy amilyet a Pierrot csinál, olyan zene van. Ezt azért magyaráztam ilyen hosszan, hogy ne kelljen azt mondanom, hogy én nem vagyok Pierrot-rajongó.

A Pierrot-klub is egy különleges hely. A jóindulatú emberek gyülekezete. Komolyan. Ez nagy ritkaság! Mert a jóindulatú emberek mostanában többnyire otthon maradnak, mert félnek a rosszindulatú emberektől. Annyival többen vannak a rosszindulatúak, hogy a jóindulatúak inkább szeretnek otthon maradni, és hogy mégis van úgy, hogy összegyűlnek egy klubban, az nekem meglepetés volt. Én is szeretnék egy ilyen klubot csinálni, ahova jóindulatú embereket össze tudok gyűjteni , tehát én azt gondolom, hogy ehhez tehetség kell.


CSONKA ANDRÁS

- Először ugye Pierrot-val még úgy találkoztam, hogy igazából nem is találkoztam vele, mert én is ugyanúgy hallgatója voltam az ő lemezeinek. Telihold és társai. Nagyon szerettem azt a fajta zenei világot, amit ő kitalált magának. Tehát először így, mint hallgató - mint ahogy Pierrot kedvelő - kerültem vele kapcsolatba. Aztán ahogy figyeltem, - eléggé érdekel és foglalkoztat a magyar zenei élet - azt láttam, hogy azok az előadók, akik igazán sikert értek el - ráadásul úgy, hogy előtte pár évvel nem volt sikerélményben részük - gondolok itt Pa-Dö-Dö-re stb. Lényegében ő nagyon sok embert kitalált, egész egyszerűen KITALÁLT, és olyan zenei világot kreált (és nem ugyanazt a zenei világot kreálta mindenkinek), hanem mindenkinek az egyéniségéhez és karakteréhez legjobban illő - a Sipos F.-től kezdve a Pa-Dö-Dö-ig és a Kartelt - fantasztikusan sokrétű. Most ezért önző módon akkor jutott eszembe legközelebb, amikor eszembe jutott ez a lemez dolog. Úgy gondoltam, hogy Ö képes lesz ráhangolódni egyfajta olyan világra, ami engem is érdekel és őt is, és a kettő valahol biztos találkozik Tehát nagyon remélem és szeretném, ha a legközelebbi klubtalálkozóra már tudnánk valamit mutatni, mert az ő produceri és zeneszerzői képességeiben érzem a lehetőségét annak, hogy sikert tudjak produkálni. Engem ez a lemez ügy nem azért érdekel, hogy elmondhassam magamról, hogy nekem most megjelent egy nagylemezem - az kit érdekel - akkor érdekel, hogyha a dolog tud valamennyire robbanni. Nemcsak kirakják a lemezüzletek polcaira, hanem nyilván a dolgot valahogy el tudjuk... Szóval tud robbanni a dolog. A lényeg az, hogy sikert szeretnék ebből is csinálni, mert eléggé siker-orientált embernek érzem magam, és akkor vagyok boldog, ha a dolgaim nagyjából - egészében bejönnek. Úgy érzem, hogy a Pierrot személye mindenképpen garancia. Sőt! Na persze nagyon szeretem azokat a zenéket is, amit másoknak csinál, de most már szeretném hallani azokat, amiket nekem.

- Mint embrert ismered?

- Ja igen. Mint emberrel nem sokat találkoztunk. Mint emberrel akkor találkoztam vele először, amikor a lemez kapcsán megkerestem személyesen - izgultam is, hogy mit fog mondani. Meg kell mondjam, hogy a legkellemesebb csalódás ő volt nekem, az összes megkeresettek közül, akik szintén rendesek voltak. Ő teljesen komolyan és abszolút érdeklődéssel hallgatta meg azt, amit én a dologról vélek és ahogy gondolom. Pedig Ti pontosan tudjátok, hogy milyen sok egyéb dolga is van. Találkoztunk éppen a Wesselényi utcában, már az első találkozásnál éreztem, hogy nem zárkózik el, és lát benne fantáziát. Összesen talán 3-szor vagy 4-szer találkoztunk személyesen, beszélgettünk és mind a három alkalommal egyre jobban bíztam abban, hogy a dologból tényleg lesz valami. Hallottam mondjuk a menetrendet, hogy milyen sok dolga van, de nagyon jó érzés volt azt érezni, hogy én bekerültem az ő gondolatvilágába azzal, hogy foglalkozik azzal, hogy nekem is lehet. Szóval mint emberről az a véleményem, hogy mindenféleképpen (amennyire ezt meg lehet ítélni 3-4 alkalom után) egy nagyon mélyen gondolkodó, nagyon elmélyült ember, nagyon alapos és rendkívül precíz. És saját magával szemben is, és gondolom olyan emberekkel szemben is, akikkel dolgozik. Mindenféleképpen maximalista - én úgy látom. És csak ennek van értelme - engem is csak ez érdekel, a középszert azt utálom.

- Köszönjük szépen!

- Na ebből aztán válogathattok!


Bp., 1996. április 7. Pierrot Klub


DOLÁK-SALY RÓBERT

A Pierrot-ról az a véleményem, hogy elég régen ismerem már, és sokszor eljött hozzám, amikor kértem, hogy énekeljen a koncertemen, és már csak ezért is mérhetetlenül szimpatikus nekem. Nem beszélve arról, hogy soha nem rúgott bokán az elmúlt években. Ez emelte az ő ázsióját, úgyhogy egészen pozitív a véleményem. Csak azért nem vagyunk szoros barátok, mert ő is millió más dolgot csinál, meg én is. De mondjuk ha egy házban laknánk, biztos nagyon jó barátok lennénk. A zenéje egy teljesen más típusú zene, mint amit én csinálok, úgyhogy azt kell hogy mondjam, hogy ő kiegészítő színfolt azon a rockpalettán, amelyen én is dolgozom és bízom benne, hogy nem fog mozdulni a saját stílusától és mindig ugyanazt fogja csinálni, hogy ö Pierrot-s maradjon. Én drukkolok neki!


DÖME D. (SOHO PARTY)

- Nekem a Pierrot nagy példaképem volt. Tehát amíg én nem kezdtem komolyabban zenélni, mindig az ő kazettáit vásároltam és most legutóbb volt egy olyan lehetőség, hogy ő kért meg engem végül is, hogy készítsek egy remixet neki, és kész... én teljesen padlón voltam. És ez nekem nagy megtisztelés, hogy ilyenbe részt vehetek!

- Barátok vagytok?

- Sajnálom, hogy végül is nem vagyunk barátok, mert annyit találkoztunk, de borzasztó szimpatikus volt élőben is. és nem csalódtam benne. miután találkoztam vele.


ERŐS ATTILA (CARPE DIEM)

Személy szerint én nem tartom sokra a Pierrot-t, mint embert, mint zenészt. Én nem szeretem azt amit csinál - de mint ember, minket eléggé átvágott a palánkon. Mert megígérte, hogy segíteni fog, és hogy a szintetizátorokat használhatjuk. Használtuk is, csak aztán másnap benyújtották a számlát. Ezer-valahányszáz forintról (még olcsón megúsztátok - a szerk.) és akkor inkább azt mondtuk, hogy köszönjük szépen, de akkor ebből a segítségből nem kérünk. Előtte tehát erről nem volt szó. És utána mondják, hogy rendben van, ha el akarjátok vinni amit csináltatok, akkor fizessétek ki. Itt voltatok ennyi és ennyi időt.

Zene: Nem nekem a feladatom megítélni, hogy a Pierrot amit csinál az jó-e vagy sem. Mert én nem veszem meg, de rajtam kívül van több 10.000(!) ember, aki megveszi. Nyilvánvaló, hogy annak a több 10.000 embernek kell csinálni a zenét. Ha mi mondjuk fellépünk egy diszkóban, ahol teszem azt tíz ember van (érzitek a számok közti különbséget? - a szerk.) és tíz emberből kilenc a középső ujját mutogatja nekünk, és egy ember őrjöng, akkor annak az egy embernek kell csinálni a bulit. A Pierrot is így lehet vele, nekem nem csinálja, mert nekem nem tetszik, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sokaknak tetszik. (Egyben én is biztos vagyok: ti se nekünk csináljátok - a szerk.)


GERENDÁS PÉTER

- Abszolút jóban vagyunk Pierrot-val. Tőlem ez a fajta zenei világ egy kicsit távol áll... én emberileg nem ismerem annyira a Pierrot-t, hogy tudjak róla nyilatkozni. Azonkívül, hogy szoktunk néha találkozni, amikor közös megmozdulás van. Mikor segítségét kértem bizonyos technikai ügyekben - amikor hangszert akartam venni - akkor mindig nagyon segítőkészen a rendelkezésemre állt, úgyhogy nagyon segítőkész fiatalember. A zenéje az - őszintén megmondom, hogy tőlem egy kicsit távol áll, én nem szeretem a szintetizátorok használatát túlzottan a zenében, és hát ő eléggé szintetizátor-orientált zenész. De egy nagyon kedves, barátságos ember, nekem soha nem ártott, nagyon kedves volt velem. Úgyhogy ennél többet nem tudok mondani. Tehát annyira nem vagyunk közeli barátok, hogy összejárjunk.

1995. december 10.


GESZTI PÉTER

- Én csak szakmailag ismerem Őt, annyira nem jártunk össze. Nagyon helyes pasinak tartom, aki egy nagyon szívós munkával eltöltött évsorozat után most már abszolút ott van a magyar pop élvonalában. Úgy tudom, most már egyre inkább produceri és zeneszerzői munkával foglalja el magát, amit szerinte nagyon helyesen tesz. Egy nagyon alapos, precíz pasinak ismertem meg Őt, és nagyon ügyesen csinál pl. feldolgozásokat. Szerintem az egyik legjobb ebben a műfajban. Amikor előadóművészként nyomult, azt is egy nagyon érdekes és kulturális jellegű dolognak tartottam. Tehát, azt, hogy ez a bohócarc megjelent, egy nagyon intelligens dolognak tartottam. És Ő ezt fel is vállalta, hogy nem biztos, hogy olyan átütő sikert hoz, hanem csak egy bizonyos réteget fog meg, amit szerintem nagyon jól kitalált magának. Markánsnak tartom amit csinál általában.

- A zenéje tetszik?

- Abszolút! A Siposnak is nagyon ügyes dolgokat csinált. Nem állítom, hogy éjjel-nappal ezt hallgatom, de abszolút jegyzem, fontosnak tartom, hogy van.


KISSZABÓ GÁBOR (EMI QUINT)

- Nézd, nekem hivatásból csak jó véleményem lehet, mert én ott dolgozom, ahol a Pierrot lemezeit kiadják. Sőt, Őt azért szerződtette az EMI, mert én javasoltam, hogy Őt szerződtessük. Én személy szerint, mint magánembert is szeretem, és mint nem magánember, úgy is szeretem. (Mint embert is és mint zenészt is). Sokszor sok a súrlódásunk (ezt megírhatod), de ez azért van, mert együtt dolgozunk. Csak Ö azon az oldalon, én meg ezen az oldalon, de mindig jól sül el. Tehát a vége az mindig jó, mint ahogy ez a koncert is óriási siker volt. Írd meg Neki, hogy gratulálok, bár már megmondtam Neki...

1995.09.08. Budai Parkszínpad


KORY (HAPPY GANG)

- Pierrot? Nagyon jó fej!

- Na de milyen ember?

- Egyszer már meghívott minket a klubjába és tök jó volt. Sőt egy kiadónál is vagyunk, ez már eleve egy pozitívum, aztán amikor találkozunk, sokat beszélgetünk. Ennyi.

- Zenéje hogy tetszik?

- Zenéje? Nagyon jó. Egyéni szín a palettán és ez kell.
- Nekem egyébként jobban tetszik, hogy lemosta magáról a festéket - szólt közbe Vitamin.
- Ez mondjuk igaz - folytatta Kory.
- De pl. ez a legújabb klipje, A film (ugye?) - ez tök jó. És nagyon jó, hogy ennyien elmentek a koncertjére és nyomultak!

- Ott voltatok a Parkszínpadon?

- Nem, valami bulink volt valahol.

1995. December 5. Vác


KOVÁCS KATI

- Mi a véleményed Pierrot-ról?

- Hát a Pierrot-ról csak annyit tudok, amennyire ismerem a munkáját. A Mechanikus narancs című darabnak Ő volt a zeneszerzője. (Hazudik! - szólt közbe Falusi Mariann.) Szóval Pierrot-ról nagyon keveset tudok valójában. Annyit tudok, hogy együtt dolgoztunk a Mechanikus narancsban, és ott nagyon nagy lelkesedéssel beszélt róla a rendező, Csizmadia Tibor. Kedves, szerény fiatalember.

- A zenéjét nem ismered?

- A zenéjét énekeltem.

- És tetszik?

- Nem mondhatom, hogy nem tetszik. Az egy dolog, hogy mondjuk én a sokkal - hogy is mondjam csak, milyen hangokat szeretem. Az egy másik dolog, hogy Őt szeretem, mint embert, és kedvelem a muzsikáját, de az olyan emberekért lelkesedem, mint az elrontott hangú Janis Joplin, Joe Cocker. Persze az ízlések megférnek egymás mellett. Miután én is énekes vagyok, ezért csak minden elismerésem és tiszteletem az Övé, hogy ilyen szorgalmas ember.

1995. december 10.


LEVY T. (HIP-HOP BOYS)

Levy T. vagyok és a Pierrot-ról kell beszélnem. Gyakran találkozunk a TomTom Stúdióban, meg kinn voltam a Budai Parkszínpados fellépésén, meg nagyon sok projektet hallgattam - vagy hallottam - amiket ő csinál, és én azt tudom mondani, amit neki is mondtam, hogy nagyon-nagyon jó dolgokat tud csinálni. Tényleg le a kakalappal, és azok a projektek és azok a zenekarok akikkel dolgozik meg akiknek csinál számot vagy producerkedik nekik azok eszméletlenül jók és ez a közönség tetszésén is le van mérve, be van bizonyosodva. Én nem tudom - neki is mondtam-, hogy érdekes módon az ő produkciói nem annak a közönségnek vagy nem annak a rétegnek szól, most ezzel nem minősítem, mert amit ő csinál az abszolút igényes és abszolút jó, csak valahogy a saját produkciói nem kapják meg azt a vísszhangot, amit a projektek.


MAKRAI PÁL

Együtt dolgoztam vele a Guttenberg Művelődési Otthonban, néhány évvel ezelőtt egy közös gyerek-produkcióban. Nagyon intelligens, kulturált embernek tartom, elég jó volt a kapcsolatunk - én úgy érzem. Mint énekes pedig egy olyan speciális, különleges hangzásvilágú muzsikát csinál, aminek véleményem szerint mindig van tere itthon, és van tábora, szurkolótábora is. Tudomásom szerint most egy évvel ezelőtt hozta ki a második. nagylemezét. Én azóta nem találkoztam vele, tehát ennek idestova most már 3 éve, hogy utoljára találkoztam vele.


St. MARTIN

- Megmondom őszintén - mekkora szégyen azt nem tudom - én nagyon sok dalát nem ismerem, de amit a rádióban forgatnak és tulajdonképpen hallottam, azok tetszenek. Lemeze az nincs meg és szóval sokat nem szoktam hallgatni - megmondom őszintén. Emberként meg amennyire megismertem maximálisan barátságos és szeretetteljes embernek ismertem. Úgyhogy innentől kezdve én barátomnak tartom.

- Találkoztatok?

- Találkoztunk már persze, többször beszélgettünk igen.


GANXSTA ZOLEE

- A nevemet is mondjam?

- Igen.

- Én vagyok a Ganxsta Döglégy Zolee. S a Pircsi az a legjobb barátaim egyike. Nagyon szeretem. Aranyos emberke és hát a lemezemnek a producere, azt biztos tudjátok. Ő csinálta a zenét, szuper jó arc, imádom. Eleinte rossz véleménnyel voltam... szóval nem rossz véleménnyel, hanem úgy voltam vele, hogy mikor mondták, hogy Pierrot-val kéne csinálni. Na menj má, izével, a festett meg minden, és megismertem, és kurva jó arc. Nagyon jó. De mindannyian szeretjük, a Laci is. úgy volt vele, hogy 'megyünk a festett fejű idiótához', és most meg már azt mondja, hogy kurva jó fej. Szóval a legjobb arc a világon.

- A zenéje?

- Hát azt tudod, nem a mi világunk. De viszont jó, hát profi. Kurva profi ember. Mindenben profi. Merthogy elvittünk neki vagy 50 rap CD-t, hogy na, ezt hallgasd meg, ilyen kéne, ilyen zene. 1 hét múlva azt mondta: ilyenre gondoltam. Meghallgattuk és Ööööööö. Kész, érted? Erre gondoltunk. Szóval szuper jó arc. Nagyon szeretem.

1995. 09.23. SOTE